Öcsi nyuszi


Nehézség: Idő:

Jön a húsvét és mivel már két gyereknek kell készülnöm, gondolkodóba estem, mit is készíthetnék a legkisebbnek. Mivel imádja a két gyerek egymást, de a nagy – aki még szintén kicsi – folyton elveszi az öccse játékait, így úgy döntöttem, hogy a kisebb is olyan nyuszit kap, amilyet tavaly a nővére, csak természetesen nem lány, hanem fiú nyulat. Mivel pamut fonalból most csak vékonyabbat kaptam, így kisebb lett, de talán nem is baj, sőt most már örülök is neki. Már teljesen el is készült, a kettőt együtt fotóztam le. A linket a mintához (fizetős, nem az enyém) és a lány nyuszi történetét itt találjátok. Egyébként a készítő etsy-oldalán a fiú nyuszi teljes mintáját letölthetitek, én a lány alapján készítettem, kicsit átalakítva.


Tovább olvasom.

Tökölés :D


Nehézség: Idő:

Tököt faragtunk családilag. Most már nem csak én élvezem ezt, hanem a lányom is, bár a lényegét még ugye nem érti (a munkafolyamatokra, mint kikaparás, kivágás gondolok), de nagyon figyelt, és az arccal rendelkező töklegényt már előszeretettel vizsgálgatta, nézegette a végén. :) Megmutatom, mi készült idén, de itt megnézhetitek a két évvel ezelőttit is. Tavaly azért nem készült, mert nagyon kicsi volt, de annál nyűgösebb. :)


Tovább olvasom.

Baglyos horgolt sapka


Nehézség: Idő:

Jön az ősz, lassan szükség lesz a vastagabb ruháinkra. Annáé lett ez a cuki, baglyos sapka. Anyukájával megbeszéltük, milyen színű kabátjai vannak, milyen színeket szeret, ennek megfelelően készült. Ne kérjetek leírást, mert mint említettem már, nem vagyok nagy horgolás-tudós. Csak horgoltam, többször lefejtettem, aztán kialakult a végeredmény. :)

Több horgolt sapkát, babacipőt itt és itt és itt találsz.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Óvodás jelek 4.


Szilvia azt kérte tőlem, hogy még rajzoljak néhány jelet, amivel gondban volt. Megtörtént, és közben kiegészítettem még párral, ami esetleg még előkerülhet a bölcsődében, óvodában. :)


A sablon letölthető: először simán rákattintotok, és miután nagyban megjelent, jobb egérgombot nyomtok rajta, majd a feljövő menüből kiválasztjátok a “Kép mentése más néven” pontot. Így lementhetitek a számítógépetekre.
Mivel ezek (is) a saját munkáim, ha közzéteszed akár az ötletet, akár a képet, kérlek, hivatkozásképp jelöld meg a honlapomat! (Az “Szerzői jogok” menüpont alatt olvashatsz erről bővebben.) Köszönöm.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Ovis jeleket találsz még ebben, ebben és ebben a posztban.

Horgolt csiga


Nehézség: Idő:

Most egy nem igazán húsvéti témával jelentkezem, de lányom névnapja még beleesett az ünnep előtti készülődésbe. Nem sokkal a “neves” nap előtt készült el, de gondoltam megmutatom nektek. :) A leírással bajaim vannak, mert nem igazán mondanám, hogy értek a horgoláshoz, főleg nem a leírásokhoz. A csiga házát pedig két fonalból horgoltam csigavonal alakban felváltva vezetve a két szálat. (Youtube-n találtam az induláshoz videót és utána kikövetkeztettem a többit.) Kizártnak tartom, hogy segítség nélkül meg tudnám veletek osztani, hogy mit is ügyködtem, míg a háza kikerekedett. A fejlábának és a szemeinek (meg a szemek, amiken vannak) a horgolását már talán le tudnám vezetni rendesen. :) Ha nekem ment, a hasonló vagy jobb horgolási tudással rendelkezők szerintem nyugodtan megkísérelhetik a csigagyártást.


Tovább olvasom.

Horgolt húsvéti nyuszi


Nehézség: Idő:

Mutatok nektek egy kis húsvéti előzetest: elkészült lányom nyula. Már karácsony után rögtön kutakodni kezdtem, mivel lephetném meg húsvétra. Tettem mindezt azért, mert karácsony előtt nagy volt a hajrá, épp elkészültem az ajándékaival és úgy döntöttem, nem halogatom. Így is sokáig tartott, mivel amit választottam, nem egy kicsi figura, 46 cm magas. Azonban a legjobb, hogy olyan lett, ahogy képzeltem: nyeklik-nyaklik, lehet rágni, gyömöszölni, mégis kedves, csajos, de nem habos-babos. És a legeslegjobb, úgy lehet hurcolni, mint a Micimackóban Róbert Gida viszi a lépcsőn a maciját: kézen fogja és a maci feje koppan a lépcsőfokokon. :)


Tovább olvasom.

Patchwork párna


Nehézség: Idő:

Viszonylag régen készítettem patchwork-öt, tavaly karácsonyra készítettem egy párnát ezzel a technikával. Nem is tudom, miért hanyagoltam, mert kevés anyagból nagyon mutatós tárgyakat lehet készíteni. Ez a párna karácsonyi ajándékba készült a tulajdonos kanapéjához és kedvenc színeivel.


Tovább olvasom.

Márton napi mézeskalács ludak


Nehézség: Idő:

Ezeknek a mézeskalács ludaknak a története nyár elejére nyúlik vissza. Kolléganőm megkért, hogy fiának, a szakmai érettségijére készítsek lúd alakú szalvétagyűrűt mézeskalácsból, ugyanis azt a feladatot kapta pincérként, hogy két személyre terítsen meg egy Márton napi libalakomához. Elárulom tehát, hogy az ötlet az övé, a kivitelezés és a végleges forma az enyém. Mivel két személyre kellett terítenie, ezért úgy gondoltam, hogy egy fiú és egy lány lúd, illetve liba is készül. Négyet készítettem, egyrészt, ha eltörnének, legyen másik, másrészt hogy választhassanak, melyikek tetszenek a legjobban. :)


Tovább olvasom.

Márton-napra


Tavaly már mutattam nektek egy-két ötletet, hogy a Márton-napi libalakomátokra, mivel is készülhettek. Ebben a cikkben a vastag betűs, aláhúzott linkekre kattintva megnézhetitek a részleteket is. A vendégek invitálásához például készíthettek Márton napi meghívót. Még jobb, ha gyerekekkel készülődtök, akkor velük együtt valósítjátok meg.


A lakomán pedig az asztal dísze lehet a körmöcskével készült lúd, amit szintén a gyerekek segítségével is megalkothattok.

A körmöcske készítését korábban már fényképek segítségével bemutattam. Többen kértétek, ezért tervezem, hogy videót is felveszek róla, de ahhoz több dolognak kéne egy időben összejönnie, ami eddig még nem alakult megfelelően. Ezért türelmeteket kérem! Köszönöm.
Ezen a héten egy újabb Márton napi díszítést mutatok nektek. Aki kíváncsi rá, kukkantson be az oldalra még a napokban! :)

További ötleteimet őszre itt találod.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Madáretetők


Közeleg a tél, bizony gondolnunk kell éhező kerti barátainkra. Még van idő elkészíteni a hó és a fagy elérkezéséig az etetőket. Ebben a bejegyzésben megmutatom, mi milyeneket készítettünk eddig az óvodásokkal. Szeretettel várom a ti alkotásaitokat, feltölthetitek a Facebook oldalamra a “Mások legújabb bejegyzései”-hez vagy üzenetben szintén ott, esetleg e-mailben a zsorika@zsorika.hu címre. :)


Tovább olvasom.