Naptárunk

Nehézség: Idő:

Eltelt egy év, sőt azóta még egy hónap. Az újat betegségekkel, kórházzal kezdtük. Így csak most tudom veletek megosztani teljes egészében elkészült naptárunkat, amit tavaly januárban kezdtünk el készíteni. Sajnos, a társasjáték ötlet a fejemben még mindig várat magára, hogy testet öltsön, de ami késik, nem múlik. Talán a tavasz és a jó idő sem. ;)

Egyébként az időérzék, emlékezet fejlesztésére, a hónapok neveinek megtanulására kiváló önmagában a naptár is. Nem beszélve a verbális kifejezőkészség gazdagításáról. (Gondolok itt arra, hogy elmeséli a gyermek, hogy az adott hónapban merre járt, mit csinált.) Azt hiszem, idén újra “kitöltjük”… ;)

További ötleteimet gyerekeknek itt találod.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Naptárunk – folytatás: szeptember, október

Nehézség: Idő:

Aki rendszeres olvasóm, találkozott már a naptárunk ötletével. Hogy miből, hogyan indult a téma itt megnézhetitek.

Most lefotóztam nektek a szeptemberi és októberi részletet. Merre járhattunk? Mit csinálhattunk? Aki rendszeres olvasóm, annak felismerhető esetleg néhány momentum a cikkeim alapján. ;)

Ha ti is elkezdtétek esetleg az ötletem alapján a saját naptáratokat, akkor nagyon szívesen megnézném, ti merre jártatok, mit csináltatok, mit alkottatok. Ha szeretnéd megmutatni, írj a “kapcsolat” menüponton keresztül, vagy e-mailt a zsorika@zsorika.hu oldalra. Feltöltheted a Facebook oldalamra, illetve ott is értesíthetsz levélben.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Naptárunk – folytatás: július, augusztus

Nehézség: Idő:

Aki rendszeres olvasóm, találkozott már a naptárunk ötletével. Hogy miből, hogyan indult a téma itt megnézhetitek.

Most lefotóztam nektek a júliusi és augusztusi részletet. Merre járhattunk? Mit csinálhattunk?

Ha ti is elkezdtétek esetleg az ötletem alapján a saját naptáratokat, akkor nagyon szívesen megnézném, ti merre jártatok, mit csináltatok, mit alkottatok. Ha szeretnéd megmutatni, írj a “kapcsolat” menüponton keresztül, vagy e-mailt a zsorika@zsorika.hu oldalra. Feltöltheted a Facebook oldalamra, illetve ott is értesíthetsz levélben.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Naptárunk – folytatás: május, június

Nehézség: Idő:

Aki rendszeres olvasóm, találkozott már a naptárunk ötletével. Hogy miből, hogyan indult a téma itt megnézhetitek.

Most lefotóztam nektek az májusi és júniusi részletet. Merre járhattunk? Mit csinálhattunk?
Talán ez segít…vagy nem… ;)

(Mint látjátok, újrahasznosítjuk a papírt.)

A márciusi és áprilisi szösszenetet itt találjátok.

Ha ti is elkezdtétek esetleg az ötletem alapján a saját naptáratokat, akkor nagyon szívesen megnézném, ti merre jártatok, mit csináltatok, mit alkottatok. Ha szeretnéd megmutatni, írj a “kapcsolat” menüponton keresztül, vagy e-mailt a zsorika@zsorika.hu oldalra. Feltöltheted a Facebook oldalamra, illetve ott is értesíthetsz levélben.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Naptárunk – folytatás: április, május

Nehézség: Idő:

Aki rendszeres olvasóm, találkozott már a naptárunk ötletével. Hogy miből, hogyan indult a téma itt megnézhetitek.
Most lefotóztam nektek az áprilisi és májusi részletet. Tudom, már június van, de most jutottam a fotózáshoz és a blogoláshoz.
Olyan eseményeket teszünk bele mindig, ami a lányomnak nagy élmény vagy történés. Így bekerült az orvosi vizsgálat is, mert igazából nem járunk sűrűn a doktor néninkhez – szerencsére. :) A rajzok még az enyémek, de már látszik, hogy május végén a színezés már az ő munkája. És természetesen másik papírokon ő is “lerajzolja” már a maga módján az eseményeket. :) A következő részben azt is lefotózom, ígérem. :)
Ha ti is elkezdtétek esetleg az ötletem alapján a saját naptáratokat, akkor nagyon szívesen megnézném, ti merre jártatok, mit csináltatok, mit alkottatok. Ha szeretnéd megmutatni, írj a “kapcsolat” menüponton keresztül, vagy e-mailt a zsorika@zsorika.hu oldalra. Feltöltheted a Facebook oldalamra, illetve ott is értesíthetsz levélben.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Nyomdázás WC-papír gurigával

Nehézség: Idő:

Nyomdázni mindennek lehet. :) Igazából még húsvét előtt csináltuk ezeket a képeket. Tulipán formájúra hajtogattam össze a gurigát, így festékbe mártva nagyon szépen tudott vele dolgozni a lányom. Teljesen önállóan alkotta ezeket. Illetve nem is csak ezeket, volt több is, azokból tojásformát vágtunk ki. Egy 2,5 éves nyilván ilyet tud még alkotni, de nagyobbakkal szépen sorban lehet a tulipánokat elhelyezni a lapon, majd szárat, levelet rajzolni, festeni, nyomdázni hozzájuk. Most is aktuális lehet, hogy ez a rengeteg virág nyílik a kertekben, illetve közeledik anyák napja is. :)

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Horgolt tojások

Nehézség: Idő:

Még időben elkészültek a legkisebbeknek való horgolt hímes tojások. És a kicsit nagyobbnak a babakonyhába sütni és főznivaló is. :)

A csíkos tojások esetében műanyag tojásokat horgoltam be pamutfonallal, a “főtt tojás” belsejében kettévágott hungarocell tojás van. Mindkét fajta így mosható.

További húsvéti ötleteket itt találsz.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Tojásdíszítés

Még nem késő elkezdeni. Írókázhattok, berzselhettek, akár szalvétatechnikával is próbálhatjátok! A kicsik akár sima festékkel is bekenhetnek papírtojásokat. Jó alkotást mindenkinek! :)

A szalvétatechnika nagyobb óvodásokkal is megvalósítható.