Mikulás papírgurigából


Nehézség: Idő:

Mint a képen is látszik ehhez a Mikuláshoz kell egy temperával vagy akrilfestékkel befestett WC-papírguriga, egy kis darab – akár maradék – piros csomagolópapír, fehér fonal, egy nagy piros és két kicsi fekete gyöngy, kevés maradék karton, zseníliagolyó, körmöcske. A körmöcskével olyan hosszú zsinórt készítünk, hogy körbeérje a gurigát. A körmöcske használatát itt már bemutattam. A kartonra feltekerjük a fonalat, majd a képen látható módon összekötjük. A papírból kúpot készítünk, ahogy az ábrán is szerepel. Végül összeragasztjuk ragasztópisztollyal az egészet. Ugye, milyen egyszerű és akár ujjbábnak is használható. :)

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

További téli ötletekkel – köztük adventi, karácsonyi témákkal – itt ismerkedhetsz meg.

Ötletek Mikulásra


Aki tavaly is követte az oldalamat találkozhatott néhány bejegyzéssel Mikulás-várás kapcsán. Összefoglalom, hogy akkor miket készíthettetek, ha velem tartottatok. Akkor láthattátok a Mikulás ablakdíszt, a zoknimikulást és egy Mikulás ujjbábot rénszarvasával és hóemberkével. Holnaptól pedig olyan ötleteket láthattok, amikre kevesen emlékezhettek, mert csak rövid ideig voltak láthatóak az elmúlt évben a virtuális adventi naptáramban.
A Mikulást ábrázoló ablakdíszről itt olvashattok bővebben. (Ne a képre, hanem a vastagon szedett, szaggatott vonallal aláhúzott szavakra kattintsatok!)


Tovább olvasom.

Újabb horgolt babacipő


Nehézség: Idő:

Egy nagyon bájos kis ruhára tettem szert nemrég. Nem tudtam otthagyni, meg kellett vennem. Azonban, hogy lányom még csinosabb legyen benne, muszáj volt horgolnom egy hozzá illő cipőcskét, ha már így belejöttem a dologba! :) Onnan jött az ötlet, hogy kaptam egyszer egy gombolyag zöld fonalat, amivel eddig nem tudtam mit kezdeni. Egyszer viszont mindennek eljön az ideje! Most ez is hasznosításra került végre! :) Látjátok! Mi mindenre nem jó pár méter maradék maradék fonal (a fehér is az volt). Ráadásul a gombokat is kaptam. Tulajdonosa azt mondta, te biztosan tudsz vele kezdeni valamit! Valóban! Köszönöm a fonal és a gombok tulajdonosainak, hogy gondoltak rám, és nekem adták ezeket a kincseket! :D A cipőcske készítését innen tanultam.

Újrahasznosítással kapcsolatos bejegyzéseket itt találsz még.

A többi baba-mama témájú cikkemet megnézheted itt!

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Madáretetők


Közeleg a tél, bizony gondolnunk kell éhező kerti barátainkra. Még van idő elkészíteni a hó és a fagy elérkezéséig az etetőket. Ebben a bejegyzésben megmutatom, mi milyeneket készítettünk eddig az óvodásokkal. Szeretettel várom a ti alkotásaitokat, feltölthetitek a Facebook oldalamra a “Mások legújabb bejegyzései”-hez vagy üzenetben szintén ott, esetleg e-mailben a zsorika@zsorika.hu címre. :)


Tovább olvasom.

Őszi hangulatban – lámpások


Egyre hosszabbak lesznek az esték, egyre rövidebb ideig van világos. Készítsetek magatoknak mécsestartókat, lámpásokat, hogy a jó hangulat a hűvös, sötét őszi estéken se hagyjon el benneteket! Emlékeztek, tavaly néhány ilyet mutattam nektek? Most azok is elkészíthetik, akik akkor nem tették. Kíváncsi vagyok, ti milyen díszítéssel alkotjátok meg a sajátotokat! Várom a fényképeket róluk! :)
Tovább olvasom.

Az ősz kincsei: De jó a dió…


Nehézség: Idő:

De jó a dió!…még a rigó is ezt fütyüli. Ő csak enni szereti, de mi a fél dióhéjakat is felhasználhatjuk különböző kreatív tárgyak elkészítéséhez. Én tavaly adventi naptárba készítettem belőlük néhány figurát. Akrilfestékkel festettem be őket, de gyerekekkel használhattok temperát is. Kíváncsi lennék, kinek mit sikerül készítenie belőle. Ha megosztanátok velem és az olvasókkal az alkotásaitokat, azokat szeretettel várom a zsorika@zsorika.hu e-mail címre és a facebook oldalamra is. :)


Tovább olvasom.

Könyvjelzők


Nehézség: Idő:

A tanító és tanár nénik talán már elmondták, idén milyen kötelező olvasmányokon kell átrágniuk magukat a diákoknak. Ezekkel sokszor nagyon nehezen küzd meg egy gyerek. Olvasási kedvüket talán felkelthetjük, ha velük együtt készítünk könyvjelzőt.

Tovább olvasom.

Suli és ovikezdés 2. – füzetborítók


Nehézség: Idő:

Az előző cikkemben óvodásoknak ajánlottam az ovikezdéshez ovis zsákot, most az iskolásoknak is legyen valami, amivel szeptemberig foglalkozhatnak. Amikor iskolás voltam, nagyon szerettem volna olyan füzeteket, amik a kedvenc rajzfilmfiguráimat ábrázolják. Ezek még most sem olcsók, viszont akkor még kifejezetten drágák voltak. Jött hát az ötlet: én fogom azokat megalkotni.

Tovább olvasom.