Bevallom, nagyon drágának, és sokszor nem túl praktikusnak találom a rácsos ágy fölé helyezhető forgókat. Azt, hogy drágák, gondolom nem kell megmagyaráznom… Szerintem azért nem praktikusak mert sok figurának csak a “fenekét” látja a gyerek, mert úgy vannak felfüggesztve. Ebből a két okból kifolyólag használtat kerestem, amit átalakíthatok. Végül kaptam egyet erre a célra, amiről műanyag, csörgős maci, elefánt és ki tudja miféle lények lógtak. Korábban kitaláltam már, hogy színes halacskákat szeretnék az ágy fölé. El is készítettem őket.
újra hasznos kategória bejegyzései
Újrafűzött karkötő
Idő: 
Ismét olyan feladatot kaptam, ami nem tartozik azok közé, amivel én nap mint nap foglalkozom. Elszakadt karkötőt fűzzek újra. Elvállaltam, mert nem tűnt túl nehéznek, gondoltam, biztosan képes vagyok megcsinálni. A végeredmény ilyen lett.
Lila gyöngyös fülbevaló
Egy ismerősöm megkért, hogy egy bizsu karkötőjét újra fűzette, de kimaradt belőle néhány gyöngy, készítsek azokból neki fülbevalót hozzá. A karkötőt kizárólag az orgona lila színei uralták: világos és kicsit sötétebb orgona lila. Kaptam 24 darab körülbelül 3 milliméter átmérőjű gyöngyöt a sötétebb árnyalatból. A két csillogó nagyobb gyöngyöt már én tettem hozzá, mert szerintem így mutatott a legszebben, bár többféleképpen is elhelyezgettem, próbálgattam. Végül ezt kreáltam. Nem vagyok egy nagy gyöngyfűző mágus, de igyekeztem nagyon. Kíváncsi vagyok, kinek, hogy tetszik!? Tovább olvasom.
Újra itt… újra farmertáskák
Régen nem hallottatok rólam. Nagyon dolgozom, ez a helyzet. Rengeteg mindent szeretnék mutatni nektek, de a nagy munka miatt kevés az idő a blogírásra. Ezen kívül van egy – egyelőre – titkos projektem is, amiről később láthattok majd több bejegyzést is, így érdemes lesz visszatérni.
Ma megint megmutatom, milyen farmertáskákat készítettem rendelésre. Régi farmernadrágba, illetve farmerszoknyába “álmodtam” bele ezeket a formákat, majd megvarrtam őket. Az első képen egy válltáskát láthattok, ami barna színű farmernadrágból készült. A készítése menetét már korábbi bejegyzésemben lefényképeztem és leírtam. A második kép egy bevásárló szatyrot mutat be, ami egy nagy farmerszoknyából készült. Mindkettőn virág díszítés található, aminek a varrási folyamatát is megnézhettétek már.
Gyermeknap
A szülőkben biztos felmerül gyermeknap kapcsán, hogy náluk minden nap gyermeknap. Ez egészen biztos igaz is. Azonban május utolsó vasárnapjára biztosan olyan programot találnak ki a saját lurkóiknak, ami külön élmény nekik, amit nagyon szeretnének. Programajánlóból rengeteg van itt az Interneten, én inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy mi legyen akkor, ha mégsem jön össze a program, mert esik az eső, mert beteg lett a gyermek és otthon kell maradni… Mit tegyünk, ha otthon ragadtunk gyereknapon?
Zsákok, textil tasakok
Idő: 
Az egyik vásárlóm azzal a kéréssel keresett meg, hogy szeretne a hétvégi háza nyári konyhájába fűszeres zsákokat, amikben tárolhatja a kertben megtermett fűszer és gyógynövényeit szárítva. Ez egy nagyon kedves, praktikus ötlet, gondoltam a megvalósítását megosztom veletek. Ezeket a kis tárolókat sokféle anyagból el lehet készíteni, ha organzából varrod, akkor akár az esküvői köszönetajándékokat is beleteheted.
Rózsaszín farmertáska
A héten rendelésre készítettem ezt a dögös kis farmertáskát. A rózsaszín farmeranyag adott volt, hozzá ezt a drappos-rózsaszínes-bordós kockásat választottam meglévő anyagaim közül. Szerencsére a gazdájának nagyon tetszett, remélem, szívesen hordja majd.
Anyák napi váza
Idő: 
Ha úgy döntünk, hogy vágott virágot veszünk a nagymamáknak vagy az anyukáknak, akkor is előrukkolhatunk valami egyedi készítésűvel: saját díszítésű vázával. A szalvéta technika nem bonyolult, bár némi türelmet kíván.
Fényképtartó anyák napjára
Idő: 
Egyszerű, de kedves emlék leginkább a nagymamáknak anyák napjára egy fényképtartó, amibe a gyermek arcképe vagy akár rajza is kerülhet. Én most spatulákból készítettem. Egyszer szükségem volt néhány darabra, de csak a gyógyszertárban kaptam, ahol legkevesebb 100 darabot adtak. Most viszont kapóra jött, és elkészültek a fapálcika képkeretek.
Ti is elkészíthetitek, és a kisebb gyerekek is besegíthetnek a munkába.
Anyák napi papírvirágok 2.
Idő: 
Tegnapi bejegyzésemben megtudhattátok, hogyan készíthetitek el a narancssárga és a kék papírvirágot. A maiból a világossárga alkotási módját ismerhetitek meg. Bevallom, ez csak véletlenül jutott eszembe, mikor a bonbonos papírjaimat megtaláltam, de nekem mégis ez tetszik jobban.


