Halacskás tavaszi (őszi) sapka


Nehézség: Idő:

Korábban már mutattam nektek ezt a sapkát, amit a fiamnak horgoltam. Karácsonyra kaptam pár szép színű fonalat, ebből válogattam olyanokat össze neki egy csíkos sapkához, ami a tavaszi kabátjaihoz nagyjából passzol. Félpálcákból áll. Addig szaporítottam a kört, amíg 1 cm-rel kisebb lett a kerülete, mint a gyerkőc fejkörmérete. A végén úgy jött ki a szín, hogy addig horgoltam rövidpálcákat, míg el nem érte a sapka a füle alját.
Itt kezdődött a gond, mert ő is virágot akart rá, mint a nővére. Nekem azonban a színeiről, csíkjairól egyből valamilyen víz jutott eszembe. Így soroltam neki néhány vízzel kapcsolatos dolgot (hajó, halacska…), amiből neki a halacska tetszett meg, így ezek kerültek rá.


A halacskákhoz hasonlókat a Pinteresten láttam, de nem találtam leírást. Így saját kreálmány lett…
Tovább olvasom.

Fekete cica boszorkányjelmezhez


Nehézség: Idő:

Mint említettem a farsangos posztomban, varrtam egy cicát a boszijelmezünkhoz. Most megmutatom közelebbről is. A mintát itt találjátok, annyi különbséggel, hogy én alul belevarrtam két kis szalagot, ami gomblyukként funkcionál. Így lehet a seprűjére erősíteni. Ha meg nem szeretné hogy rajta legyen, akkor le lehet venni róla. :) Egyébként rugalmas pamutpóló anyagból van, régi gombok a szemei, vatelinnel van töltve – szóval alacsony költségvetésű macsek. :)


Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Madáretetők


Nehézség: Idő:

Korábban már elkezdtük etetni a környéken élő madarakat egy nagypapa által készített madáretetőből. Van itt egy “madárparadicsomnak” nevezett hely, ahol megfigyelgettük a cinkéket, rigókat, szajkókat, harkályokat, a kihelyezett táblán meg még számtalan más madarat is. Sajnos, még a kertünkben nem szokták meg az új helyet (szerintem a kutya sem segít nekik ebben), de most egy elszeparáltabb helyen is próbálkozom, hátha odajönnek majd. Emiatt nem akartam most egy drága etetőbe beruházni, így PET-palackból, rövid fakanálból és néhány használaton kívüli habverőből rögtönzött madáretetőket kreáltunk. A habverőshöz nem kell túl sok dolog. Habverő, alma, esetleg cinkegolyó. A másikhoz mi egy fél literes műanyag palackot, egy kevés drótot, fakanalat használtunk. Alul megerősítettem szigetelőszalaggal, mert sajnos, megcsúszott a sniccer, féltem, hogy kifolyik a fakanál alatt a mag. A palack szájához drótot erősítettem, amivel könnyedén a faágra akasztható. A cinkék leginkább a napraforgó-magot kedvelik, azt tettünk bele. A napokban várjuk az eredményt, hogy tetszik-e nekik vagy sem. :)




A madáretetés szabályairól itt tájékozódhatsz.

További ötleteimet őszre itt találod.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Gesztenyeérés


Nehézség: Idő:

Újra érik a gesztenye. Szemfüles lányom nem felejtette el a tavalyi játékokat, így már a hétvégén egy gesztenyefa alatt észrevette, hogy potyognak le ezek a termések. Arra is emlékezett, hogy ebből alkotni is lehet. Az ovis zsák varrása és egyéb teendők miatt nem tudtam neki barkácsolni, de szerencsére van egy apukája is, aki szívesen készített belőlük valamit. Így bevallom, az alkotások nem az enyémek, csak a fotók. :) Általában ezek voltak a kívánságok. Felismeritek miket készítettek?


Ugyan nem ezeket készítettük, de imádjuk a verset (ez sem az enyém, ez ma egy ilyen nap :) ), annak ellenére hogy a meséinek nem vagyok nagy híve:

Bartos Erika: Gesztenyék

Gesztenye van kosaramban, gömbölyű és barna,
kiborítom nyomban mindet, ide az asztalra!

Készüljön a gesztenyéből elsőként egy cica,
papírból lesz két kis füle, négy lába pálcika!

Süni háta csupa tüske, gömbölyded a medve,
malac farka kunkori lesz, szakállas a kecske.

Lovacskának lófarok kell, keress hozzá cérnát!
Csíkozd be a gesztenyéket, formázz egy kis zebrát!

Katicának fess hét pöttyöt, kukacnak adj csápot,
oroszlánnak vörös sörényt, készíts kerek rákot!

Zsiráf nyaka hosszú legyen, alkoss dühös pókot,
tegyél mellé kisegeret, s betöltik a polcot!

Tavalyi gesztenyefiguráinkat itt, itt és itt találhatjátok.

További ötleteimet gyerekeknek itt találod.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Állatkertes mézeskalács torta


Nehézség: Idő:

Újabb gyertya került a tortára. Illetve egy újabb tortára. Már a harmadik… Aki emlékszik a tavalyira tudja, hogy ott próbálkoztam először mézeskalácsból tortát sütni. Akkor hajókkal, mert az volt a sláger, hiába lány a szentem. ;) (Na jó, anyja lánya! :) ) Idén a mézeskalács nem maradhatott el, viszont most állatkertben jártunk előtte, így állatkertes lett. Az az érdekes, hogy nemcsak az állatok érdekelték, de megjegyezte a díszes bejáratot is, így azt is rászerkesztettem a tortára. Ez most kicsit nehézkesebben ment, mint a többi, sőt a tojáshab színezését még nem árt kitapasztalnom, valahogy bizonyos színek nem száradtak sehogy sem. :( Ennek ellenére összeállt és tetszett az ünnepeltnek végül, így sikernek könyvelem el. :)


Tovább olvasom.

Állatok gyümölcsökből


Nehézség: Idő:

Néha nagyon kínlódtam már tavasz elején, hogy hogyan adjam a gyümölcsöket, hogy megegyék. Főleg a dackorszakos nagyobbik. Mert egyébként nem egy rossz evő, szereti szinte az összes gyümölcsöt, zöldséget, de mégis, mikor elé rakom az almát, akkor már unja, egész télen azt evett. Ilyenkor kerül elő az almamagozó és anya a karikákból elkezd kirakni valamit. Néha van kívánság, néha, amit sikerül. A lefotózott “alkotások”, amik így rövid életűek voltak és a küzdelem is elmaradt. :)


Ha ti is elkészítettetek hasonló finomságokat a gyerekeknek, akkor nagyon szívesen megnézném, mit alkottatok. Ha szeretnéd megmutatni, írj a “kapcsolat” menüponton keresztül, vagy e-mailt a zsorika@zsorika.hu oldalra. Feltöltheted a Facebook oldalamra, illetve ott is értesíthetsz levélben.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Cicák


Nehézség: Idő:

Mostanában vettem meg Berg Judit: Cipelő cicák című könyveit (Illusztráció: Agócs Írisz). Nagyon szereti a lányom a benne található történeteket. Így húsvétra most nem nyulat, hanem cipelő cicákat varrtam a gyerekeknek. (Egyébként a nyúl legalább annyi tojást tojik, mint a cicák. ;) ) A történet szerint a farkuk végén gyöngyök találhatók, amiket ha összekoccantanak, akkor különböző varázslatokat képesek előidézni. Természetesen a csínytevés sem áll tőlük messze. Kíváncsi vagyok, ez a két cica mit fog nálunk művelni! ;)


Tovább olvasom.

Gesztenyék újratöltve ;)


Nehézség: Idő:

Továbbra sem tudunk elszakadni a vadgesztenyéktől. Szombaton szedtünk egy jó párat, amiből ma alkottunk néhány állatot (az Állatok világnapja alkalmából is), emberkét, és persze a hajó sem maradhat ki. ;) Először süniket készítettünk, amiket kiszúrtam hústűvel, lányom meg megpróbálta beleszúrni a fogpiszkálókat. Két éves létére elég jól sikerült neki, de rá kellett segíteni a végén, mert erővel kellett belenyomni a lyukakba a pálcikákat. Míg ő ezen dolgozott, készítettem egy lovacskát, mert azokat is nagyon szereti. Mondjuk lovacskának, mert kitaláltuk, hogy csipkebogyó legyen a füle, ugyanis a mai sétából is gesztenyékkel, diókkal és most már csipkebogyóval tért haza. Utána az eddigi elszáradt, szétesett gesztenyeemberek helyett készült egy új. De kikötötte, hogy szemet rajzolni kell rá. Ezután megkérdeztem, mi készüljön még. Hát természetesen HAJÓÓÓ!!! Karikával!!! Készült hát egy hajó is, kapitánnyal, vitorlával együtt. A vitorla papírból van, egy csipkebogyó tartja a helyén, a karikát – most jobb híján – alkoholos filccel rajzoltam rá a gesztenye világos részére.


Tovább olvasom.

Kippkopp háza és barátai


Nehézség: Idő:

Gondoltam, ha már Kippkopp utazott, evett, kalapozott, akkor legyen egy háza nálunk, ahol álomra hajthatja a fejét. Ezért gyorsan meg kellett ennem egy joghurtot, de megérte. :) Amíg pedig tudunk még szedni több gesztenyét és egész hadsereget rakhatunk össze Kippkoppokból, addig is legyenek barátai. Dióhéj-egér és dióhéj-katica rendelkezésére áll.

Kippkopp nálunk így kezdte pályafutását.

További ötleteimet őszre itt találod.

További ötleteimet gyerekeknek itt találod.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!