Horgolt húsvéti nyuszi


Nehézség: Idő:

Mutatok nektek egy kis húsvéti előzetest: elkészült lányom nyula. Már karácsony után rögtön kutakodni kezdtem, mivel lephetném meg húsvétra. Tettem mindezt azért, mert karácsony előtt nagy volt a hajrá, épp elkészültem az ajándékaival és úgy döntöttem, nem halogatom. Így is sokáig tartott, mivel amit választottam, nem egy kicsi figura, 46 cm magas. Azonban a legjobb, hogy olyan lett, ahogy képzeltem: nyeklik-nyaklik, lehet rágni, gyömöszölni, mégis kedves, csajos, de nem habos-babos. És a legeslegjobb, úgy lehet hurcolni, mint a Micimackóban Róbert Gida viszi a lépcsőn a maciját: kézen fogja és a maci feje koppan a lépcsőfokokon. :)


Tovább olvasom.

Horgolt kokárda


Nehézség: Idő:

Korábban már közzétettem néhány ötletet nemzeti ünnepünkre. Most egy gyors megoldást kínálok azoknak, akik már valamilyen szinten elsajátították a horgolás “művészetét”. Nekik igazán nem nehéz elkészíteni ezt a kis kokárdát, akár idén március 15-ig. Pár percig tart az egész. Én Manókámnak gondoltam ezt ki, hogy neki is legyen kokárdája, természetesen nem biztosítótűvel rögzítve, hanem egy-két öltéssel felvarrva neki. Ezt nem tudja szétbontani, mint a szalagot és a gyöngyből készültet. :)


Tovább olvasom.

Variációk kokárdára


Tavaly megosztottam veletek néhány ötletet március 15-e kapcsán. Készíthettek kokárdát magatoknak, de akár a gyerekekkel is. Most felelevenítem, hogy milyen ötleteim voltak eddig… (Ha a vastag betűs részre kattintotok, megjelenik a cikk az adott darabról.)
1. Kokárda gyöngyből: nagyon kedves, mutatós darab, nagyobb lurkókkal is elkészíthetitek.

2. Kokárda körmöcskével: kisebb, körmöcskézésre már indíttatást mutató porontyokkal is megvalósíthatjátok.

3. Nemzeti színű fülbevaló: leginkább felnőtteknek javaslom a megvarrását, talán filc anyagból a már varrni tudó gyerekek is elkezdhetik.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Cicafüles horgolt sapka


Nehézség: Idő:

Franciskának horgoltam ezt a cicafüles kis sapkát. Anyukája kérése az volt, hogy szürkésbarna és pasztell rózsaszín színek legyenek benne, a kislány kabátjához. Nekem a képen látható színkombináció tetszett meg egy cicás sapkához. Eredetileg úgy beszéltük meg, hogy szürke lesz az egész, csak a cicafülek belseje, valamint egy körbehorgolt passzé lesz rajta rózsaszín. Azonban, ahogy mondják: “ember tervez…”. Az történt ugyanis, hogy úgy gondoltam, elég lesz egy gombolyag szürke fonal, de nem így lett. Ami még nem is lett volna baj, mert ha nem elég, irány a bolt, veszek még egyet. Viszont ez nem volt ilyen egyszerű: kiderült, hogy kifutó termék, nincs több a fonalboltban, nem tudnak rendelni. Nem ismerek lehetetlent, így felkutattam az Interneten a megfelelő színű fonalat. Megrendeltem. És láss csodát! Mivel kifutó termék, így azt a visszaigazolást kaptam, hogy onnan sem tudom megrendelni. Erre szoktak cifrákat mondani, én is így tettem, mivel a webshopban meg lehetett venni virtuálisan, aztán meg mégse. Arra jutottam, hogy az eredeti elképzelést bézs-rózsaszín kombinációban tudom megvalósítani, vagy a szürke sapiban több lesz a rózsaszín. Ezt megvitattuk Franciska anyukájával, majd végül az utóbbinál maradtunk. Szerintem így csajosabb is. Miaúúú ;)


Tovább olvasom.

Karikák – rágóka fogzáshoz


Nehézség: Idő:

Igen nehézkesen megy a blogolás, sok a dolog, de azért megpróbálok szakítani időt erre is. :) Megint egy bébijátékot mutatok nektek, amit horgolni tudók könnyen elkészíthetnek. A mintát itt találtam, mikor a hóemberhez keresgéltem olyan útmutatót, ami alapján a hasát meg tudom horgolni. Erre bukkantam, ami tényleg jó volt ahhoz is, de annyira megtetszett, hogy gondoltam ezt is megpróbálom. Nagyon mutatós, a Manó már akkor kinézte magának, amikor még csak a csíkos része volt meg, folyton el akarta venni, pedig még hozzá kellett illesztenem a másik kettőt is. :D Mióta elkészült, és annak rendje és módja szerint ki is lett mosva, elválaszthatatlanok. Ezt nagyon jól tudja gyömöszölni, elsősorban a szájába, természetesen. ;) Ha a kockával meg tudta tenni, akkor ez már semmiség! :D


Tovább olvasom.

Horgolt hóember – bébijáték


Nehézség: Idő:

Az új év elején arról fogok beszámolni, mit alkottam az előző végén. :) Mindent nem mutatok meg, maradjon az év többi napjára is, meg jövő karácsonyra is ötlet, ami aktuális. Amik most következnek, azokat azonban mégsem tehettem ki karácsony előtt, mert akkor a család és a barátok számára nem lett volna meglepetés. Elsőként egy olyan játékot mutatok, ami elkészíthető még a csecsemők részére a tél hátralévő részére, ami – ki tudja, ha a tavalyi évet nézzük – akár húsvétig is tarthat.


Tovább olvasom.

Körmöcske karácsonyfa


Nehézség: Idő:

Régi olvasóim tudják már, hogy mennyi körmöcskés ötletet mutattam már nektek, ahogy a készítését is megosztottam veletek képekben. Karácsonykor sem maradhat ki ötlettáramból ez a technika.
A képen látszik, hogy kell hozzá fonal, körmöcske, kötöződrót, díszítésnek gombok vagy gyöngyök és az ezekhez szükséges szerszámok. Készítsetek a körmöcskével egy kb. 40-50 cm hosszú zsinórt, majd vágjatok le egy ugyanolyan hosszú drótot. Ez utóbbit fűzzétek bele a zsinór közepébe – ez egy kicsit nehéz, inkább türelmes felnőtt csinálja. Majd tekerjétek fel gúla alakúra az egészet, a felső részére alakítsatok ki egy kis kampót az akasztáshoz. Varrjátok vagy ragasszátok fel a gombokat a karácsonyfára. Így aranyos kis díszt készíthettek belőle a fára, vagy ajándékba is. :)

További téli ötletekkel – köztük adventi, karácsonyi témákkal – itt ismerkedhetsz meg.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Újabb horgolt babacipő


Nehézség: Idő:

Egy nagyon bájos kis ruhára tettem szert nemrég. Nem tudtam otthagyni, meg kellett vennem. Azonban, hogy lányom még csinosabb legyen benne, muszáj volt horgolnom egy hozzá illő cipőcskét, ha már így belejöttem a dologba! :) Onnan jött az ötlet, hogy kaptam egyszer egy gombolyag zöld fonalat, amivel eddig nem tudtam mit kezdeni. Egyszer viszont mindennek eljön az ideje! Most ez is hasznosításra került végre! :) Látjátok! Mi mindenre nem jó pár méter maradék maradék fonal (a fehér is az volt). Ráadásul a gombokat is kaptam. Tulajdonosa azt mondta, te biztosan tudsz vele kezdeni valamit! Valóban! Köszönöm a fonal és a gombok tulajdonosainak, hogy gondoltak rám, és nekem adták ezeket a kincseket! :D A cipőcske készítését innen tanultam.

Újrahasznosítással kapcsolatos bejegyzéseket itt találsz még.

A többi baba-mama témájú cikkemet megnézheted itt!

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Márton-napra


Tavaly már mutattam nektek egy-két ötletet, hogy a Márton-napi libalakomátokra, mivel is készülhettek. Ebben a cikkben a vastag betűs, aláhúzott linkekre kattintva megnézhetitek a részleteket is. A vendégek invitálásához például készíthettek Márton napi meghívót. Még jobb, ha gyerekekkel készülődtök, akkor velük együtt valósítjátok meg.


A lakomán pedig az asztal dísze lehet a körmöcskével készült lúd, amit szintén a gyerekek segítségével is megalkothattok.

A körmöcske készítését korábban már fényképek segítségével bemutattam. Többen kértétek, ezért tervezem, hogy videót is felveszek róla, de ahhoz több dolognak kéne egy időben összejönnie, ami eddig még nem alakult megfelelően. Ezért türelmeteket kérem! Köszönöm.
Ezen a héten egy újabb Márton napi díszítést mutatok nektek. Aki kíváncsi rá, kukkantson be az oldalra még a napokban! :)

További ötleteimet őszre itt találod.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!