Karikák – rágóka fogzáshoz


Nehézség: Idő:

Igen nehézkesen megy a blogolás, sok a dolog, de azért megpróbálok szakítani időt erre is. :) Megint egy bébijátékot mutatok nektek, amit horgolni tudók könnyen elkészíthetnek. A mintát itt találtam, mikor a hóemberhez keresgéltem olyan útmutatót, ami alapján a hasát meg tudom horgolni. Erre bukkantam, ami tényleg jó volt ahhoz is, de annyira megtetszett, hogy gondoltam ezt is megpróbálom. Nagyon mutatós, a Manó már akkor kinézte magának, amikor még csak a csíkos része volt meg, folyton el akarta venni, pedig még hozzá kellett illesztenem a másik kettőt is. :D Mióta elkészült, és annak rendje és módja szerint ki is lett mosva, elválaszthatatlanok. Ezt nagyon jól tudja gyömöszölni, elsősorban a szájába, természetesen. ;) Ha a kockával meg tudta tenni, akkor ez már semmiség! :D


Tovább olvasom.

Fejlesztő textilkocka


Nehézség: Idő:

Ezt a játékot is kis Manóm találta a karácsonyfa alatt. Az elképzelés az volt részemről, hogy háromféle állat legyen rajta, amik minél egyszerűbb formában lerajzolhatók, de kedvesek. Melléjük kerüljön rá az is, hogy melyik, mit eszik. Ezen kívül, mivel még tényleg nagyon manó a Manó, tudja valamivel megfogni, és rágcsálhassa is. Ezért mozgatható az elefánt füle, a pingvin csőre, és a nyuszi fülei, valamint varrtam a kocka két éléhez szaténszalagokat, ott szokta megragadni. Az érdekessége az egésznek, hogy kiderült, hogy a 15×15 cm-es textilkockát sokkal jobb egyben megpróbálni betömni egy kicsi szájacskába, mint nyúlfület rágcsálni. :D


Tovább olvasom.

Horgolt hóember – bébijáték


Nehézség: Idő:

Az új év elején arról fogok beszámolni, mit alkottam az előző végén. :) Mindent nem mutatok meg, maradjon az év többi napjára is, meg jövő karácsonyra is ötlet, ami aktuális. Amik most következnek, azokat azonban mégsem tehettem ki karácsony előtt, mert akkor a család és a barátok számára nem lett volna meglepetés. Elsőként egy olyan játékot mutatok, ami elkészíthető még a csecsemők részére a tél hátralévő részére, ami – ki tudja, ha a tavalyi évet nézzük – akár húsvétig is tarthat.


Tovább olvasom.

Gyöngyös-drótos karácsonyfa


Nehézség: Idő:

Ez a kis dísz akkor jutott eszembe, mikor a körmöcskés karácsonyfát készítettem. Még könnyebb elkészíteni, bár igényel némi türelmet és kitartást a dróthajlítás és a gyöngyfűzés. Annyira egyszerű, a képen jól látható minden, hogy nem is fűzök ;) hozzá kommentárt…mint a híradók végén a “kommentár nélkül” feliratú videók :) ))) Kellemes karácsonyi készülődést kívánok Mindenkinek! :)

További téli ötletekkel – köztük adventi, karácsonyi témákkal – itt ismerkedhetsz meg.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Körmöcske karácsonyfa


Nehézség: Idő:

Régi olvasóim tudják már, hogy mennyi körmöcskés ötletet mutattam már nektek, ahogy a készítését is megosztottam veletek képekben. Karácsonykor sem maradhat ki ötlettáramból ez a technika.
A képen látszik, hogy kell hozzá fonal, körmöcske, kötöződrót, díszítésnek gombok vagy gyöngyök és az ezekhez szükséges szerszámok. Készítsetek a körmöcskével egy kb. 40-50 cm hosszú zsinórt, majd vágjatok le egy ugyanolyan hosszú drótot. Ez utóbbit fűzzétek bele a zsinór közepébe – ez egy kicsit nehéz, inkább türelmes felnőtt csinálja. Majd tekerjétek fel gúla alakúra az egészet, a felső részére alakítsatok ki egy kis kampót az akasztáshoz. Varrjátok vagy ragasszátok fel a gombokat a karácsonyfára. Így aranyos kis díszt készíthettek belőle a fára, vagy ajándékba is. :)

További téli ötletekkel – köztük adventi, karácsonyi témákkal – itt ismerkedhetsz meg.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Ajándékkísérők a Mikulás csomaghoz


Nehézség: Idő:

Kedves Olvasóim!
Már most megkapjátok tőlem a Mikulás ajándékotokat, ami nem más, mint négy darab kinyomtatható ajándékkísérő cédula. Azért nem aznap “adom oda”, hogy még fel tudjátok használni ezt az ötletet is addig. Ehhez már hozzá sem kell nyúlnotok, mindössze kinyomtatni és körbevágni a kártyákat. Mindenkinek sok-sok finomságot kívánok Mikulás-napra! :)


Tovább olvasom.

Mézeskalács Mikulás


Nehézség: Idő:

Tavaly láttam az Interneten egy jó ötletet: ötágú csillagból készített valaki Mikulást. Na, ilyen nekem is kell! – gondoltam. Ahogy azonban a formáimat nézegettem, van vagy 15 csillagalakzat különböző méretekben, de mind 6 ágú, nem öt. Elszomorodtam, és kezdtem beletörődni, hogy csak akkor lesz ilyen Mikulásom, ha veszek egy megfelelő formát…és akkor megpillantottam… Emlékeztek, abban a bizonyos svéd lakberendezési áruházban lehetett kapni különböző mézeskalács kiszúróformákat? Volt köztük egy öt ágú hópehely. Hurrá! De hogy lesz ebből Mikulás? Rájöttem, hogy tulajdonképpen jobban bele lehet látni az emberalakot, mint a csillagba. Ha neked viszont csak öt ágú csillag kiszúród van, azzal is megvalósíthatod ezt az ötletet, kicsit más rajzolattal. A képek magukért beszélnek… :)


Tovább olvasom.

Mikulás papírgurigából


Nehézség: Idő:

Mint a képen is látszik ehhez a Mikuláshoz kell egy temperával vagy akrilfestékkel befestett WC-papírguriga, egy kis darab – akár maradék – piros csomagolópapír, fehér fonal, egy nagy piros és két kicsi fekete gyöngy, kevés maradék karton, zseníliagolyó, körmöcske. A körmöcskével olyan hosszú zsinórt készítünk, hogy körbeérje a gurigát. A körmöcske használatát itt már bemutattam. A kartonra feltekerjük a fonalat, majd a képen látható módon összekötjük. A papírból kúpot készítünk, ahogy az ábrán is szerepel. Végül összeragasztjuk ragasztópisztollyal az egészet. Ugye, milyen egyszerű és akár ujjbábnak is használható. :)

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

További téli ötletekkel – köztük adventi, karácsonyi témákkal – itt ismerkedhetsz meg.