Anyák napi papírvirágok 1.


Nehézség: Idő:

Húsvét után néhány darab Kinder tojás belső maradt a nyakamon, és eszembe jutott, hogy régebben láttam, hogy valaki virágokat készített belőle. Az a jó ezekben, hogy szeretettel, szívvel készülnek és nem hervadnak el a vázában. Nem akartam leutánozni, gondoltam megpróbálok sajátot készíteni, saját díszítéssel. Találtam még néhány maradék színes papírt, bonbonos papírt, hurkapálcát és nekiálltam. Megmutatom először, hogy hogyan készül a narancssárga és kék színes papírokból készült virág. Remélem, ha elkészítitek gyermekeitekkel, tetszeni fog annak, akinek szánjátok.

A képen látható sablonokat kinyomtathatjátok, ha először simán rákattintotok, és miután nagyban megjelent, jobb egérgombot nyomtok rajta, majd a feljövő menüből kiválasztjátok a “Kép mentése más néven” pontot. Így lementhetitek a számítógépetekre.

Én a képen látható maradék színes papírokból (narancssárga, sárga, kék, zöld) vágtam ki a fenti mintákat. A világos sárga, kicsit gyűrött papír régi bonbonos papír, amit elraktam, hátha még jó lesz valamire. Most jött el az ő ideje! :) Kellett hozzá még némi zöld akrilfesték, amivel befestettem a Kinder tojás belsejének alsó felét és a hurkapálcát. Ezt a gyerekek nagyon élvezik. A nagy virágok közepét segíthetünk nekik kivágni, és bevágni körben a minta alapján. A többi menni fog, hadd próbálkozzanak a vágással, ha elsőre nem is lesz tökéletes a virág formája, de az ő munkájuk lesz! :)

A nagy virág bevagdosott közepét behajtogatjuk, majd beletesszük a Kinder belsejének felső, sárga felébe, végül rányomjuk a zöld felét. Itt ragasztani sem szükséges. Kidíszítjük a kivágott formákkal. A legvégén illesztjük bele a szárat. Én sniccerrel kereszt alakot szúrtam a zöld műanyagba középen. (Természetesen ezt a felnőttek végezzék!) Ebbe a nyílásba belenyomtam a hurkapálca egyik végét. Ráragasztottam a leveleket, és kész is lett a virág. Anya, nagymama biztos örülni fog! :D

Azt, hogy a világos sárga virág hogy készült, megtudhatod holnap, a következő blogbejegyzésemben…

Anyák napjára ötleteket még itt találsz.

Nem érzel magadban elég lelkierőt, hogy hozzákezdj? Most nincs időd elkészíteni? Addig is küldj egy képeslapot!

Ha tetszik, csatlakozz a facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!