Fényképtartó anyák napjára


Nehézség: Idő:

Egyszerű, de kedves emlék leginkább a nagymamáknak anyák napjára egy fényképtartó, amibe a gyermek arcképe vagy akár rajza is kerülhet. Én most spatulákból készítettem. Egyszer szükségem volt néhány darabra, de csak a gyógyszertárban kaptam, ahol legkevesebb 100 darabot adtak. Most viszont kapóra jött, és elkészültek a fapálcika képkeretek. :) Ti is elkészíthetitek, és a kisebb gyerekek is besegíthetnek a munkába.

A fehér fényképtartó tizenhárom spatulából készült. Négy darabot közülük fehérre festettem akrilfestékkel. Először hét darab fa színűt helyeztem egymás mellé, és az aljától és a tetejétől 1,5 cm-re keresztbe ragasztottam még egyet-egyet ragasztópisztollyal. Ez lett a hátulja. Majd megfordítottam az egészet, és ugyanoda, ahova a keresztben lévő pálcikák kerültek, odaerősítettem egy-egy fehéret. Legvégül a jobb és bal oldalára illesztettem még az utolsó két fehér darabot. Az én díszeim filc anyagból kerültek rá, valamint tűhegyű filctollal is rajzoltam rá néhány apróságot (fű, levelek, katicák). Bármilyen mintát kitalálhattok, bármilyen filctollat használhattok a matt akrilfestékre, mert száradás után nem kenődik el. Rákerülhet akár a gyerek neve is.

A kék színűhöz hasonlót láthattatok már, de az alapot kicsit átalakítottam. Kék, mert gondoltam a fiús anyukákra, nagymamákra is, nekik nem muszáj a fehér virágost kivitelezni. Összeragasztás után egyszerűen gombokkal lehet díszíteni, aminek a válogatását a 3-4 évesek is szívesen végzik, és helyezik majd el végül a kész kereten. Ezt tizenkét darab pálcikából illesztettem össze. Először hat darabot kékre festettem közülük akrilfestékkel, majd a hat darab natúr színűt raktam le egymás mellé, azután a tetejére és az aljára ragasztottam egy-egy kéket. Ez megint a hátulja a fényképtartónak. Az egészet megfordítottam, majd a másik felén is felragasztottam – szemben az előzőekkel – két darab kék elemet. Az utolsó két kék spatula a jobb és a bal oldalra került. Most a gyerekek következhetnek: díszítsék ki kedvük szerint gombokkal.

Felmerült bennem a kérdés, mivel lehetne felakasztani, vagy kitámasztani? Felakasztáshoz ragaszthatunk rá fényképakasztót, esetleg kulcskarikát, illetve a két végéhez damilt, zsinórt. Kitámasztáshoz vágjunk kartonból egy olyan formát, amivel a képkereteket megállítják, majd ragasztóval jól erősítsük hozzá.

Anyák napjára ötleteket még itt találsz.

Nem érzel magadban elég lelkierőt, hogy hozzákezdj? Most nincs időd elkészíteni? Addig is küldj egy képeslapot!

Ha tetszik, csatlakozz a facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Egy hozzászólás a(z) “Fényképtartó anyák napjára” bejegyzéshez

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>