Nehézség:
Idő: 
Idő: 
Mostanában nem sok időt hagy alkotni kicsiny lányom, de azért neki mindenképp szerettem volna valami egyedit készíteni. Meg nem áll a feje, keze, lába és minden séta alkalmával addig forgatta a fejét, míg a füléről, aztán meg a fejéről is le nem játszotta a sapkát. Mivel egyre hűvösebb az idő, kézenfekvő volt, hogy sapkát készítek, fülvédővel, megkötő zsinórral. Mikor meglett a sapkája, akkor már cipőcske is kellett a lábára – hasonló okokból kifolyólag.
Gondolkodtam, mindezt hogyan is valósíthatom meg, amikor a varrógép mellé nem enged leülni, mert ha erre vetemednék, akkor biztosan elkezd “szórakoztatni”.
A cipőcskével megszenvedtem: a vékony fonalból – amilyenem volt – túl kicsi lett a talpa, már itt látszott, hogy kicsi lesz a lányzóra. Így kénytelen voltam venni egy kicsit vastagabb fonalat. Több videót kipróbáltam a készítésnél, végül ez meg ez segített elkészíteni azt, amit szerettem volna. Úgy belejöttem, lehet, hogy télre is horgolok neki még valamit… Vagy ki tudja, esetleg nekiállok kötni!?
A többi baba-mama témájú cikkemet megnézheted itt!
Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!


