Krumplinyomdás kép gyerekekkel


Nehézség: Idő:

Még nem egészen két éves lányommal készítettük ezt a képet a nagymamája születésnapjára. Nem tökéletes, de így sikerült, a nagymama meg örült. Sőt a lányom is! Két napig mondogatta, hogy “Mama, mama, mama” és mutogatott a képre. :)



Kitaláltuk (inkább még én), hogy tavat festünk békákkal és halakkal.
Először ujjfestékkel bekente a lapot kékre. Majd “türelmesen” megvárta míg megszárad. Ami annyit jelent, hogy ebéd előtt kentük be és alvás után folytattuk. :)

Krumpliból békát próbáltam formázni, de mivel az első nem sikerült, így abból lett a halacska. Bár a drágám inkább megette volna, mert még nem csinált ilyet, nem értette, mit is akarok én most ezzel a burgonyával. ;)


Próbanyomásokat csináltunk, erről tudok mutatni nektek képet, mert a kék papírnál már éberen kellett őrködnöm. :)

Nagyon élvezte, de mivel mi nem teszünk fel képet a gyerekekről az Internetre, így elnézéseteket kell kérnem, de a vigyort az arcán, miközben nézte a festékes krumplinyomdát, el kell képzelnetek…
Az meg külön öröm, hogy a békák és halak helyett bele lehet látni bármit a képbe…leginkább macit…vagy ki mit… ;)
Mindenkinek sok örömöt kívánok az alkotásaihoz! :)

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!