Nehézség:
Idő: 
Idő: 
Nemrég ismerkedtünk a postás bácsival, majd sikerül megfigyelnünk, ahogy az utcánkban szinte minden postaládába bedobja a levelet, sőt, volt ahova be is csengetett és személyesen adta át. Lányom elkezdte azt játszani, hogy ő a postás. Kaptam az alkalmon és gyorsan készítettem nekik a kéznél lévő papírdobozunkból egy postaládát. Mindössze egy nyílást kellett bele vágni, a két gyereknek így is maga lett a tökély. Nem is kellett festegetni (meg még nem is akartam, mert annyira még nem tudnak vigyázni, féltem, hogy a festéktől ne legyen bajuk.) Régebbi rajzaikat dobták bele. A nagyobb már megpróbálta össze is hajtani az A4-es papírokat. Jó kis szem-kéz koordinációfejlesztő 2 év körül. Még azt is megfigyelhették, hogy az összehajtott papír az egyik irányba fér csak bele.
Később továbbgondoljuk, nekünk most ennyi is elég volt…
Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!


