Katica jelmez farsangra


Nehézség: Idő:

Katica jelmezt is készítettem farsangra. Igazából gombhoz a kabát esete valósult meg. A fejpánthoz kellett legyártanom a többi részt. Vehettem volna katica jelmezt, de azok nekem annyira nem tetszenek. Nehéz lenne megfogalmazni, miért. Így megvalósítottam a saját elképzelésemet, ami szerencsére a tulajdonosának is bejött, nagyon jól áll neki, mert kellően vagány.


Tovább olvasom.

Hónapok


Nehézség: Idő:



A hónapok gyakorlására, szemléltetésére találtam ki ezt az egyszerűen elkészíthető eszközt.
Bartos Erika versét találom – az eddig általam ismertek között – a legjobbnak arra, hogy ezt óvodáskorúaknak szemléltessem, megtaníthassam. Ezért az ő versét és illusztrációihoz hasonló rajzokat használva elkészítettem ezt a hónapórát. (Köszönöm neki, hogy megírta, megrajzolta. A Bárányfelhők című verses kötetében található.)
Egyszerű papírtányérokból készült. 12 részre osztottam a kört, negyedenként más színes papírokat ragasztottam rá, hogy az évszakok is egyértelműbbé váljanak. Felírtam rá a hónapokat, megrajzoltam a mintát. Lányom megrajzolta ez alapján az övét, de a nagycsoportos ovisok is mind elkészítették a sajátjukat a csoportomban. A felső papírtányérnál kivágtam egy 1/12-ed méretű lyukat mindhez, majd összeállítottam Milton-kapoccsal az összeset. Innen kezdve a verstanulás is könnyű, és a hónapok nevei, évszakok és még akár a matematika is gyakorolható. Ráadásul az egész sikerélményen és saját alkotáson alapszik, amivel így önálló motiváció társulhat a tanuláshoz, ismeretek rögzítéséhez. Egyébként fontos szempont még számomra, hogy megmutatja az idő körforgását, nem lesz teljesen mégse vége decemberrel.

Bartos Erika – Hónapok

Január az első hónap,
Örülhetsz a puha hónak.

Februári jelmezbálban
táncolhatsz a maskarádban.

Márciusban kisüt a nap,
Jön a tavasz, múlik a fagy.

Áprilisban sok a felhő,
Ébredezni kezd az erdő.

Májusban már itt a gólya,
Nyílik a sok színes rózsa.

Júniusban nyár van végre
Lepkék szállnak fel az égbe.

Júliusi forróságban
Fürödhetsz a nagy Tiszában.

Augusztusi sötétségben
Csillag hullik, maradj ébren!

Szeptemberben itt a szüret,
Elillant a nyári szünet.

Októberben mászhatsz hegyet,
Gyűjthetsz őszi falevelet.

Novemberben vegyél sálat,
Felhúzhatod korcsolyádat.

Decemberben zeng az ének,
Itt a vége már az évnek.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Anyák napi meghívó


Nehézség: Idő:

Készítettük az ovisokkal anyák napjára meghívókat. Elkészítettem az alapot, ők pedig a belső szívecskébe virágokat ragasztottak. Picike méret, egy képeslap fele az egész, a szívet szikével vágtam ki nyithatóra.

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

Horgolt kutyusok


Nehézség: Idő:


Decemberben készültek még ők. Két gyerek, ezért két kutya karácsonyi ajándékba. :) Nem volt könnyű titokban és viszonylag gyorsan véghezvinni, de sikerült. ;)
A történet pedig a következő… Van egy imádott kutyánk, aki már se nem fiatal, se nem teljesen egészséges a szíve. November végén műteni kellett. Szerencsére jól viselte az altatást, de azért voltak kételyeim e téren. Akkor jutott eszembe, hogy a két gyereknek meghorgolom a kutyánkat karácsonyra, hiszen már bármi megtörténhet. Így sikerültek. És azóta a játékok és az igazi is jól vannak szerencsére… :)

Tovább olvasom.