Ágyrácsvédő


Nehézség: Idő:

Megálmodtam, és hosszas tervezgetés után meg is valósítottam egy különleges ágyrácsvédőt a gyermekem kiságyába. Az alapelgondolás az volt, hogy állatok szerepeljenek rajta, ha lehet egy mesélhető történet alapján. A másik szempontot pedig befolyásolta, hogy viszonylag olcsón sikerült beszereznem egy csodaszép kék színű méretes anyagot. Ebből jött az elgondolás, hogy akkor tengeri vagy vízi élővilág jelenjen meg rajta.

Összegyűjtöttem pár víziállatot, amik elég jellegzetesek. Lerajzoltam őket, próbáltam egy stílusúra összehangolni az egészet. Kiszámoltam, hogy ha 20×20 cm-es négyzetekre osztom fel, akkor 11 képre lesz szükségem. Ennek megfelelően papíron megterveztem, hogyan is fog kinézni, milyen sorrendben legyenek rajta az állatok. Figyelembe vettem, hogy melyik állat milyen színű és formájú lesz, így raktam őket sorrendbe. Ráöltöttem a kék anyagra egyik felére a figurákat, majd a közbélést, összevarrtam a hátuljával, kifordítottam. Besteppeltem 20 centiméterenként, varrtam hozzá megkötőket. Miután megnéztem hova kell, felerősítettem azokat is. A történet az én fejemben már megvan, sőt már megvolt, mielőtt nekiálltam. Olyan, amit egy féléves kortól, másfél éves korig lehet mesélni a gyerekeknek. Az ágyrácsvédő nagyon hosszú, egy képre nem fért rá, csak részleteket tudtam lefotózni belőle. Sorrendben teszem fel.

/Segítek a felismerésben: teknős (fiú), rák, csikóhal, kék hal, tengeri csillag, medúza, delfin, polip, zöld-rózsaszín hal, tengeri csiga, teknőslány./

Kíváncsi vagyok, ti milyen mesét találnátok ki! Ha bárki szeretné velem megosztani, azt szívesen veszem, a zsorika@zsorika.hu e-mail címen keresztül megoszthatja velem. Ha hozzájárul, akkor a meséjét a honlapon is megjelenítem. :)

A többi baba-mama témájú cikkemet megnézheted itt!

Ha tetszik, csatlakozz a facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

2 hozzászólás a(z) “Ágyrácsvédő” bejegyzéshez

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!