Vizes játékok a kánikulában


Nehézség: Idő:

Már nem tudom, hol láttam, de amikor megpillantottam, tudtam, mikor meleg lesz, kipróbáljuk ezeket a játékokat. Először is fogtam néhány műanyag vödröt, kaptak hozzá ecseteket (sajnos, a képen láthatóaknál vastagabbakat nem találtam, pedig jó lett volna). Festettek napon, festettek árnyékban. A nap hamar felszárította a vizet, árnyékban tovább megmaradt. Hát ezzel két kicsi hihetetlen sokáig el tud lenni. Nagyon jó tapasztalatszerzés a párolgásra például.


Előkerültek a homokozójátékok, amik nagyon jók víz öntözgetésre is. Sokat megtanulnak az űrmértékek becsléséről, a folyadékok viselkedéséről, fejleszti a szem-kéz koordinációt is.


Mikor elkezdték kiöntözni a vizet unalmukban, megkapták a krétát és rajzolhattak a vizes betonra is. Na, ez is jó tapasztalatszerzés és jó móka. ;)

Míg ezekkel elvoltak, el lehetett készíteni PET-palackokból a vízelvezetőt. (Igazából nem tudom, minek nevezzem.) Ezt kicsit nehezebben lehetett megvalósítani, de utána szintén sokáig eljátszottak vele. Nálunk egy drótkerítés-szakaszra erősítettem fel. Alulra egy lyukacsos gyümölcstartót raktam, fölé meg két 1,5 literes PET palackot. Azok fölé is került még pár. Kivágtam az oldalukat sniccerrel a megfelelő helyeken. (Ehhez kellett némi próba.) Én gyorskötözőt és ragasztószalagot (vastagabb celluxszerű) használtam. Kaptak egy vödör vizet és egy tejfölös poharat, majd indulhatott a móka. Amikor elfogyott a víz, akkor a messzebb lévő medencéből hordozták, így legalább mozogtak is. ;) Ki lehetett próbálni, hogy hogyan folyik a víz, ha a tejfölös pohárral öntik, hogyan, ha homokozós kanállal vagy vödörrel.


Kellemes nyarat mindenkinek!

Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!