Nehézség: Idő:
Ezt igazából régen készítettem, akkor nagy sláger volt a még nem egészen 2,5 évesemnél. Szerette a békát ugratni, gólyacsőrrel megfogni. Most – ovisaim híján – velük készítettük el újra a Víz világnapján. Most már ők is tudtak hajtogatni, ragasztani, rajzolni. Rátettük egy kék színezetű sálra, onnan fogta meg a gólya a békát. Utána körberaktuk babzsákokkal, amiket én varrtam adventi zsákba, illetve egyéb alkalmakra nekik. Még nem mutattam nektek, remélem, a napokban sikerül erről is bejegyzést írnom. A különböző színű babzsákokon feladatokat találtunk ki. Hova lehet lépni, hova nem. Ha látsz rajta rózsaszínt, kelepelj, ha zöldet, brekegj! Nagyon élvezték. A hajtogatás nagyon jól fejleszti a geometriai érzéket, figyelmet, emlékezetet, finommotorikát, szem-kéz koordinációt, kézizmokat, kéztőcsontokat. A babzsákos játék pedig a koncentrációt, szem-láb koordinációt, figyelmet, egyensúlyérzéket. Játszatok sokat!
A gólya készítését innen leshetitek el.
Ötévesem megmutatja nektek ebben a videóban, hogy hogy is kell békát hajtogatni.
Itt az összes vízzel kapcsolatos ötletemet megtaláljátok.
Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!