Nehézség: Idő:
Régen jártam itt a honlapomon, nem volt időm írni. Azonban eddig sem tétlenkedtem, mindig jár a fejemben, kezemben valami. Mindig tanulok valami újat, mindig készítek valamit. Megpróbálom nektek a közeljövőben megmutatni, mi mindenen töröm a fejem. Legtöbbször most az újrahasznosítás foglalkoztat. Három dolog miatt. Az egyik oka, hogy kevesebb szemét legyen körülöttem, a másik hogy olcsón előállítható legyen, a harmadik, hogy megőrizzünk olyat, ami fontos számunkra.
Másfél éve készítettem körülbelül el ezeket a képeket az óvodánk falára, mert nem szerettem, hogy kopárak a falak. Egy óvoda szerintem legyen vidám és színes, de ugyanakkor ízléses. Előtte sokat mászkáltam be az óvoda pici raktár helyiségébe, ahol találtam néhány régi képet. Ezeket hazahoztam, letakarítottam, a kereteket picit megcsiszoltam és akril alapozóval lekentem. Majd találtam bent is, itthon is néhány tubus maradék akrilfestéket. Mindegyik keretet más színre festettem – szándékosan. Egyrészt, hogy színes legyen minden, másrészt, hogy spóroljak. A képeket is én készítettem. Megkérdeztem a kollégáimat, hogy mi a kedvenc meséjük. A legtöbb szavazatot kapott mesék – illetve amelyiket tudtam illusztrálni – elkészültek. Maradék textileket, fonalakat, színes újságpapírokat, vízfestékeket, színes ceruzákat, tűfilceket használtam. Miután kikerültek, én nagyon szívesen mentem ezután végig a folyosón, remélem, hogy másoknak is örömet szereztem vele!
Amit vettem az egész projekthez: egy tégely akril alapozó és kartonok a képkeretekbe, viszont megmentettem öt képkeretet a hatból. Sajnos, az egyik annyira sérült miután szétszedtem, hogy nem érte meg vele bajlódni.
Mielőtt kidobtok valami hasonlót, gondolkozzatok kicsit, lehet-e még valamire használni!
Előtte:
Utána:
Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!