Nehézség:

Idő:

Idén sem maradhat ki a gesztenyézés. Sose.
A gyerekek imádják: gömbölyű, sima, marokba fogható és sok minden készülhet belőle.
Készítettek itthon apukájukkal is figurákat, én azonban mást terveztem.
Nagyjából középső csoportosokkal szoktam elkezdeni a pókozást. Ezt ilyenkor ősszel lehet úgy is, hogy egy gesztenye a közepe, amibe beleszúrhatjuk a hurkapálcikákat, majd az egyikre rákötjük a fonalat és kezdjük a tekerést. Kapott a három évesem is, mert persze mindent ki akar próbálni. A harmadik póknál csak pislogtam, hogy milyen ügyesen csinálja. Látszik, hogy csak egyszer kell belejönni.

(A képen melírozott kék fonalból készült utolsó alkotás az övé.) Nagyon jól fejleszti a finommotorikát, a kéztőcsontokat, a szem-kéz koordinációt, ritmusérzéket, térlátást és a kognitív képességeket is. Ennek a gyakorlása (is) rendkívül fontos lenne iskolába készülőknek!
Az állatok világnapja alkalmából pedig hasznos lehet a “nemszeretem” állatok megkedvelésére.
Őszi ötleteimet itt találjátok.
Ha tetszik, csatlakozz a Facebook oldalamon is, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!