Az égig érő paszuly


Nehézség: Idő:


A vízzel kapcsolatban szoktunk csíráztatni, figyelni a csírázó növényeket ebben az időszakban, Föld napjáig általában szépen elkezdenek növekedni, ami nagyon jó megfigyelési lehetőség, fel lehet fedezni az összefüggéseket a víz-föld-napfény-hőmérséklet-levegő vonatkozásában. Bezártságunk kapcsán eszembe jutott, hogy mi lenne, ha Az égig érő paszuly című mesét igazából is elkészíteném egy öt és egy hat évessel, ha már itthon ragadtunk. Ezt kint és bent is meg lehet valósítani. ;)

Először elmeséltem a mesét (már ismert volt számukra, csak felelevenítettük). Majd szerették volna megnézni a Magyar Népmesék sorozatban is mozgóképben, így megnézték. Megbeszéltük hány szereplő volt a mesében és lerajzoltuk őket. Vegyétek figyelembe, hogy ez kisgyerekek rajzai, a sárkány felesége például egy öt éves fiúé! ;) Én szeretem, hogyha nem tökéletes minden, de gyerekmunka. Nekik ez az igazi élmény, sőt sikerélmény.
Mivel nem volt laminálógépem, így vastag cellux-szal vontam be minden papírképet, hogy kint a teraszon is kibírja, bár azért elég védett helyre került.
Majd kimentünk, elültettünk kétféle babot, megnézzük, melyik hajt ki előbb, melyik nő magasabbra. Meglocsoltuk.


Betettük a kaspókba és felragasztottuk a virágtartónkra a várat (nekünk nem házban, hanem várban lakik a sárkányunk), kaspóinkra meg a kezdő szereplőket. Most várjuk a fejleményeket. Addig a többi báb kap majd egy-egy spatulát, hogy majd lehessen vele bábozni. Addig még párszor átismételjük a mesét esténként, hogy el tudjuk bábozni a történetet.
Lehet a cserépbe hurkapálcát, virágkarót szúrni, arra ragasztani a házat, várat és akkor addig ér el a bab.

Itt leírtam, hogy milyen mozgásos játékot találtunk ki a meséhez.

Ha szeretnéd tudni, kihajtott-e babunk, tudtunk-e vele játszani, akkor csatlakozz a Facebook oldalamhoz!

Hozzászólások lezárva.